Medgyessy család
TEHETSÉGES CSALÁDOK A GÁRDONYIBAN
6 éve, hogy a Bartók Béla út 15-be költözött a családunk. Mindig valahogy inkább egy ilyen városi, urbánusabb környezetet kerestünk, mikor a harmadik gyerekkel, Mikessel bővülő család miatt a korábbi lakásunkat kinőttünk. Olyan helyet, ahonnan a város minden pontja jól megközelíthető, aminek saját mikrokörnyezete van, ahol mindig történik valami. A költözés egybeesett Lili lányunk iskolakezdésével, így azzal az iskolaválasztás feladata is adódott. A kerület legjobb iskolájának tartott Gárdonyi Géza Általános Iskolára esett a választás, nemcsak azért, mert kb. 100 méterre található a házunktól, hanem, mert a bemutatkozó látogatáson Lili és Homolay igazgató "bácsi" között meglepő, de megnyugtató összhang alakult ki. 2-3 percen belül már a közös cirkuszélményeikről diskuráltak.
Azóta sem bántuk meg sem a környéket, sem természetesen az iskolaválasztást. Sőt, inkább mélyebbre eresztettük a gyökereinket itt. Azóta Lili 5. osztályos, Lujzi lányunk idén kezdte az első osztályt, Mikes pedig szeptemberben lesz kisiskolás. Jó érzés, hogy olyan helyre visszük őket, amit jól ismerünk, elismerünk és szeretünk. Lujzinak nagy segítség, hogy Lili már "nagy öregként" tudja kalauzolni az iskolában, a teendőket illetően.
Moni, szakmáján, a várostervezésen, városmarketingen keresztül szerepet vállal a helyi közösség és környezet fejlesztésében is a Kulturális Tizenegy Egyesület menedzselésével. Programjaikhoz és tevékenységükhöz nagy segítséget kapnak mind az iskola, mind a kerület részéről.
A gyerekek is kiveszik a részüket a nekik szóló helyi kulturális eseményekből. Lili eredményesen vett részt ez eddig – és remélhetőleg ezt követően is - a MU Színház által szervezett és más kerületi prózamondó és szépíró versenyeken. Mindemellett 6 éve lelkesen a Földesi Margit Színitanoda növendéke, melynek következtében számos „nagy” színházi, és film-szereplési élményre tett már szert, bár elsősorban nem a színészi ambíciók, hanem a beszéd- és kifejezőképesség fejlesztése érdekében. Fiunk szintén csatlakozott a tanodába, így a "beszélőkéjével" neki sincs baja.
A család elhivatott a sportok iránt, így a gyerekek számára is fontossá vált a mindennapi mozgás élménye. A szülők futnak, az egyik néha túl sokat is, de a gyerekek is aktívan sportolnak. Lili négyszer egy héten teniszezni jár, Mikes focizik. Lujzi az FMH-ban balettozik, melyet hajlékonyságának köszönhetően nagyon szeret. Lujzi iskolai közösségbe való beilleszkedése a vártnál is jobban sikerült, hiszen sokkal nagyobb örömmel és lelkesedéssel jár a Gárdonyiba, mint megelőzően az óvodába. Természetesen ez leginkább Edina néni, Ibolya néni és az „Igazgató bácsi” legapróbb iskolás gyerekek iránti rendkívüli odafigyelésének és támogató szeretetének köszönhető.
A városrész fejlődik mind kulturális, mind kereskedelmi szempontból. Új galériák, új boltok nyílnak, szinte havi gyakorisággal. Ez a város egyik legélőbb, leginkább fejlődőképes része. Néha hangos, néha nyüzsgő, de a Gellérthegy közelsége ugyanakkor megnyugtató is egyben. Jó példa arra, hogy egy aktív, a kultúrára és a sportra nyitott háromgyermekes családnak is megfelelő és mindig újdonságot tartogató városrész. Az iskola pedig, ahova egyébként személyes kötődésünk is van, mivel a gyerekek anyai nagyapja is itt tanult, tökéletesen ötvözi a hagyományokat egy modern, fejlődő városrésszel.
Jáki Monika
a Medgyessy gyerekek édesanyja